HU EN

Már csak néhány nap és indul a XXI. Egri Bikavér Ünnep

Már hungarikumként ünnepelhetjük az Egri Bikavért a hevesi megyeszékhely legnagyobb borgasztronómiai fesztiválján. A XXI. Egri Bikavér Ünnepen több tucat borászat, több mint százféle bor, kiváló ételek és sok-sok ingyenes program várja a vendégeket.

 

Az idei év már most emlékezetes lehet az Egri borvidék számára, ugyanis március 21-én a Magyar Hungarikum Bizottság bejelentette: a hungarikumok sorába emelik az Egri Bikavért. A dátum különös üzenettel bír az egri és az Eger környéki bor- és szőlőtermelők számára, ugyanis 81 évvel ezelőtt az akkori földművelésügyi miniszter ezen a napon úgy döntött, hogy önálló borvidékké válhat az Egri Borvidék. A márciusi bejelentés után az Egri Bikavér lett a tokaji aszú mellett a második olyan borfajta, amely helyet kapott a hungarikumok sorában.


Reméljük, a hungarikummá minősítéshez az Egri Bikavér Ünneppel is hozzájárulhattunk, hiszen idén már huszonegyedik alkalommal rendezzük meg az egyre népszerűbb borünnepet Egerben. A hevesi megyeszékhely legnagyobb borgasztronómiai fesztiválján idén is több tízezer emberre számítunk, a rendezvényen itt lesz a borvidék szinte összes jelentős borászata, száznál is több féle Egri Bikavér, Egri Csillag és rozé, valamint néhány tokaji bor, illetve Debrői Hárslevelű szerepel a kínálatban.

 


Az előző évtől kezdve „díszvendége" is van az Egri Bikavér Ünnepnek. Tavaly a Tokaj-Hegyalja Világörökségi borvidék volt az első, és mivel ebben az évben Verpeléten rendezték meg az Országos Hárslevelű Borversenyt, idén – az Egri Bikavérhez hasonlóan védett eredetű – Debrői Hárslevelű lesz a borünnep díszvendége. Az idei borünnepre ellátogat Franco Nero, nemzetközileg ismert olasz filmszínész, filmrendező is, aki több, világszerte sikerrel játszott

film fő- vagy mellékszereplője, és ő alakította a Honfoglalás című filmben Árpád fejedelmet.

 

 


A kiemelt minőségű borokhoz kiváló éttermek remek szakácsai kreálnak helyben készült ételeket, akik ebben az évben már nem csupán egy-egy Egri Bikavérhez találnak ki egyedi fogásokat, hanem rozékhoz és a borvidék legfiatalabb borához, az Egri Csillaghoz is párosítanak ínyencségeket, amelyeket így mindenkinek érdemes lesz majd végigkóstolni a négynapos borünnep ideje alatt. Csak néhány fogás a kínálatból: „sertés szűzérmék és hízott kacsamájszeletkék roston sütve angolszalonnával, aszalt szilvával és toronyba rakva hecsedli lekváros barna mártással, sajtos gratin burgonyával, sárgarépachips-szel, cukorborsóval, rózsaszirommal", továbbá „grillezett vörös tonhalszelet krumplis kenyérropogóssal és barbecue salátával".

 


Az ételeket az Egri Bikavér Ünnep szervezője, Eger Város Hegyközsége és a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség (MNGSZ) immáron három éve kötött megállapodása révén az MNGSZ tagjai zsűrizik. A szakemberek választják ki a borünnep legjobb ételét, a bírálat egyik legfontosabb szempontja, hogy az mennyire harmonizál a hozzá kínált egri borral. Az eredményhirdetésre a fesztivál szombati napján kerül sor, amikor kihirdetik az Egri Bikavér Ünnep legjobb borát is.


A borgasztronómiai élményen túl számos koncerttel és kiegészítő programmal várja az érdeklődőket Eger Város Hegyközsége. Fontos hangsúlyozni, hogy a fesztivál területére idén sem kell belépőjegyet váltani, így például a koncertek továbbra ingyenesek lesznek. Két helyszínen több tucat zenekar szórakoztatja majd a vendégeket, az Egri Bikavér Színpadon fellép többek között a Balkan Fanatik, Majsai Gábor és zenekara, Sipos F. Tamás és a Retró Zóna Zenekar, majd a VII. Szepesi György Bárzenész Találkozó nyitókoncertjén mások mellett Zalatnay Sarolta és Gáspár Laci is. Az Egri Csillag Színpadon dj-k, vendégeik és különböző formációk a nagyszínpadtól eltérő stílusú zenéket játszanak; négy napon át számos fellépő váltja egymást, itt lesz a Nagyszínpad tehetséggondozó idei győztese, a Lóci játszik, és zenél többek között a Cabaret, a Zombie Girlfirend, az I am Soyuz és Barkóczi Noémi is.

 


A borünnep szombati délutánján traktorok és veterán járművek felvonulásán csodálhatják meg az érdeklődők a matuzsálemeket és azokat a járműveket, amelyek segítsége nélkül nem kerülnének a présházakba az egri borok alapjául szolgáló szőlők. A traktorok és veterán járművek, magyar gyártású motorkerékpárok közül több a fesztivál területén is megtekinthető lesz. Ezen felül számos kísérőprogramot kínálunk minden korosztály számára: lesz kisállat-simogató, kézműves vásár, és az Érsekkertben található korabeli körhinta, továbbá a nagy illetve modern játszótér remek kikapcsolódást nyújt a kisebbeknek. Külön felhívnánk a figyelmet arra, hogy az Egri Bikavér Ünnepen már évek óta szokás, hogy a Magyar Vöröskereszt munkatársai várják a „bikavéradókat", akik egy pohár egri bort kapnak azért, hogy életet mentenek.


Az Egri Bikavér Ünnep honlapján (www.bikaverunnep.hu) naprakész információk, felhívások, videók és fotók várják az érdeklődőket. Az egész fesztivál területén ingyenes WIFI-elérést biztosítunk, így az élmények könnyen megoszthatók lesznek akár a fesztivál hivatalos Facebook-oldalán (www.facebook.com/egribikaverunnep) vagy Facebook-eseményén (https://www.facebook.com/events/1071963609554509).

Kontakt

Eger Város Hegyközsége

3300, Eger, Deák Ferenc út 51.
Tel./Fax: +36-36-411-943
egrihegykozseg@gmail.com